 |
|
Női csapatunk lezárta az évet
Fárasztó éven van túl felnőtt csapatunk, hiszen a mieinknek a bajnokság, a kupa, a korosztályos válogatottakban való szereplés mellett, a Bajnokok Ligájában is helyt kellett állniuk. Mint ahogy az lenni szokott, idén is kisebb vacsorával zártuk az évet, amelyen a szűk stábon kívül, jelen volt a leköszönő Baráti Körtől Feit György, valamint Jakobsen József klubigazgató is.
A videót a cikken belül találhatják.
|
 |
 |
|
Női NBI: Első helyen zártuk az őszt
Véget ért a Női NBI 2010-2011-es szezonjának őszi idénye, s csapatunk, a tavalyi évhez képest ismét első helyről várhatja a tavaszi folytatást. A mieinknek még két mérkőzése volt az elmúlt héten, előbb az idén remekül szereplő Femina látogatott hozzánk. Kiss László csapata ellen a Horváth-Tóth, Vesszős, Gál, Pinczi(Nagy L. 45.)-Papp(Víg 77.), Smuczer, Tell, Szabó-Vágó, Méry(Schumi 57.) összeállításban szerepeltek a mieink. Az első játékrész 27. percében Méry Rita góljával szereztük meg a vezetést, s fordulást követően Schumi Mercédesz találata már kétgólos előnyt jelentett számunkra. A találkozó legszebb gólját, a középpályáról egy kipattanó labdára lecsapó Tell Zsófia jegyezte, aki 18 méterről hatalmas gólt ragasztott Mátra Bori kapujába. A vendégek még kettő-nullás állásnál Pádár révén szépítettek, ám többre nem futotta erejükből, így három-egyes győzelmünkkel, újabb három pontra tettünk szert. Ez volt az őszi szezon utolsó fordulója, ám csapatunknak volt még egy elmaradt mérkőzése a PMFC ellen, amelyet elmúlt hétvégén a Kövér Lajos utcai műfüvön pótoltunk. Ezen a mérkőzésen kezdőcsapatunkból Méry Ritát és Szabó Zsuzsannát is nélkülözni volt kénytelen Turtóczki Sándor, ám a csapat játékán ez nem mutatkozott meg, hiszen utánpótlás játékosainkkal is kiegészülve öt-nullás félidőt követően magabiztos, kilenc-nullás győzelmet arattunk. Az első félidőben Vágó Fanny kettő, Tóth Alexandra, Smuczer Angéla és Pinczi Anita egy-egy gólt szerzett. Fordulást követően Tóth és Smuczer is duplázott, Vágó pedig harmadik gólját is megszerezte, míg az MTK-tól télen Spanyolországba szerződő Víg Viktória góllal búcsúzott a kék-fehér színektől. Ennek a győzelemnek köszönhetően csapatunk egy pontos előnnyel átvette a vezetést a tabellán a Viktória FC-től, s az élről várhatja a tavaszi folytatást.
|
 |
 |
|
Gyorshír: Parádés játékkal, és mesterhatossal nyolc góllal vertük a Ferencvárost
Szép győzelmet aratott női csapatunk a Női NBI legutóbbi fordulójában. A mieink a Ferencváros otthonában léptek pályára, ahol már az első félidőben ötgólos előnyre tettünk szert, valamennyi gólunkat Vágó Fanny! szerezte. A második félidőben további három gólt jegyeztek a mieink, előbb Szabó Zsuzsanna, majd Papp Dóra, végül pedig a hat góllal záró Vágó Fanny volt eredményes.
Bővebb tudósítás hétfőn.
|
 |
 |
|
Két szép győzelemmel feledtettük a Taksony elleni bukást
Sikeres BL mérkőzés (MTK-Everton 0:0) és egy pechesen elveszített taksonyi fellépést követően csapatunk az elmúlt héten a Nagykutas ellen hazai pályán magabiztosan gyűjtötte ba a három pontot. Az újonc ellen mindkét félidőben két-két gólt szereztek a mieink, Méry Rita kétszer volt eredményes, Papp Dóra pedig egyszer talált a kapuba, míg a vendégek részéről Pete Júlia öngólt vétett. Már akkor is tudtuk, hogy a kutasi meccsnél sokkal nehezebb fellépés vár ránk nagy riválisunk a Viktória FC otthonában. Nehezítette Turtóczki Sándor edző dolgát, hogy kisebb sérülés miatt ezúttal nem számíthatott csapatunk motorjára Vágó Fannyra és csak csereként küldhette pályára a szintén nem százszázalékos Demeter Rékát. Bizakodásra adhatott okot azonban, hogy ezen a mérkőzésen ismét a kapuba állt a BL visszavágót követően Olaszországba szerződő Szőcs Réka, aki mindig stabilitást adott a csapatnak. A mieink így a Szőcs-Tóth A., Vesszős(Demeter 65.), Gál, Pinczi(Víg 60.)-Papp, Smuczer, Tell(Palkovics 80.), Szabó Zs.-Schumi, Méry összetételben futballozták végig a kilencven percet. A mérkőzés első félidejében főként mezőnyben folyt a játék, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de nagyobb helyzetei a házigazdáknak adódtak. A félidő végén mégis nekünk sikerült megszerezni a vezetést, a tavaly még Szombathelyen futballozó Papp Dóra remek fejessel vette be a vasiak kapuját. Az első félidő krónikájához tartozik még Krenács Lilla sajnálatos sérülése, a válogatott játékos bokája egy rossz mozdulatnál aláfordult, le is kellett cserélni, s várhatóan hosszabb kihagyás vár rá. Az MTK nevében mihamarabbi felépülést kívánunk a kiváló labdarúgónak.
Bővebben a cikkben...
|
 |
|
 |
 |
|
Turtóczki Sándor évértékelője
Komoly nemzetközi tapasztalatszerzés a Bajnokok Ligájában, első hely a pontvadászatban és továbbjutás a Magyar Kupában. Vezetőedzőnkkel Turtóczki Sándorral az MTK hivatalos weboldala készített szezonértékelőt:
- Azzal, hogy tavaly megnyertük a bajnokságot, az UEFA kiemelésének köszönhetően biztossá vált, hogy komoly erőpróba elé nézünk az egyenes kieséses szakaszban, mely hatalmas lehetőség a lányoknak - mondta honlapunknak a női csapat edzője. - Ez a plusz motivációt jelentett a lányoknak, akik a bajnokság első szakaszában parádésan szerepeltek. Érezhető volt, hogy mindenki nagyon készül a nagy kihívásra. Az első BL-meccsünkig összesen egy döntetlenünk volt, a többi meccset megnyertük.
Bővebben a cikkben...
|
 |
 |
|
Női NBI: Megtört a jég Győrben
Női csapatunk a hétvégén Győrbe látogatott. Ellenfelünk az a Győri Dózsa volt, mely együttes NBI-es feljutása óta az élvonal egyik legstabilabb, legkiegyensúlyozottabb csapatának minősül. Az elmúlt két mérkőzésen a mieink előbb egy nyolc-nullás (FTC-UTE), majd egy hét-nullás(MTK-UTE) sikert könyvelhettek el, így önbizalommal telve utazhattunk a Rába partjára. Szinte a legerősebb kezdőtizenegyet küldhette pályára Turtóczki Sándor vezetőedző, csupán a találkozó kezdete előtt a hátát fájleló Demeter Réka nem vállalta kezdőként a mérkőzést. A mieink így a Horváth-Tóth, Gál, Vesszős(Demeter a szünetben), Pinczi-Papp(Nagy L. 62.), Smuczer, Tell, Szabó Zs.-Vágó, Méry(Schumi 82.) összetételben futballozták végig a kilencven percet, melynek első negyedóráját a házigazdák uralták. A győriek alaposan letámadtak minket, s veszélyes helyzetig is jutottak, ám szerencsére a kapufa is velünk volt, így nem tudtak betalálni. A kezdeti megilletődöttségből aztán feltámadt csapatunk, s átvette a játék irányítását, onnantól pedig már egyértelműen dominált a meccsen.
Bővebben a cikkben...
|
 |
 |
|
Női BL: Letarolt minket az Everton a visszavágón (Fotóalbummal)
Lejátszotta visszavágó mérkőzést a Női Bajnokok Ligájában felnőtt csapatunk. A mieink az első mérkőzés parádés eredménye után némi önbizalommal ám továbbra is az esélytelenek nyugalmával léphetett pályára a Halton Stadionban.
Csapatunk az idevágó gólnélküli döntetlenjének köszönhetően kivívta az angolok tiszteletét, s bizony a találkozó előtt a hazai vezetőkön és edzőkön látszott is a feszültség. Ugyanez a mieinknél is felfedezhető volt, hiszen mindamellett, hogy nem minden nap játszik magyar csapat ilyen rangos ellenféllel szemben, többen a csapatból sérülésből felépülve lépett pályára. A kezdő tizenegyből Pinczi Anita, Smuczer Angéla, Demeter Réka és Vágó Fanny is kisebb-nagyobb problémákkal küszködött a találkozó előtt, ám a liverpooli visszavágót mindannyian vállalták. A meccs sajnos nem kezdődött jól számunkra, a hazaiak ugyanis már a kilencedik percben megszerezték a vezetést, egy roppant szerencsés góllal.
Egy beívelt labát a kékek egyik játékosa ráfejelt a szintén felugró Dowie fejére, akiről az bepattant az MTK-tól ezen a mérkőzésen búcsúzó Szőcs Réka kapujába. A sokktól még nem is tértünk magunkhoz, amikor is két perccel később Chaplen kettőre növelte a hazaiak előnyét, majd a huszanegyedik percben Duggan is betalált. A félidőt Tóth Alexandra szerencsétlen fejese zárta, mely a saját kapunkban között ki, így négy-nullás Everton vezetéssel fordultak a csapatok. A szünetben kettős cserét hajtott végre Turtóczki Sándor, aki Pinczi Anita és Méry Rita helyére Víg Viktóriát és Nagy Lilit küldte be.
Bővebben a cikkben...
|
 |
 |
|
Női NBI: Kabaré Taksonyban, Moldván-MTK 2:1
Felettébb érdekes, hogy évről-évre a vendégcsapatok többsége rossz szájízzel távozik Taksonyból, legyen szó bajnoki, vagy kupamérkőzésről. Sokszor, sok helyen leírták már, hogy a Pest megyei játékvezetők szép szóval élve is gyengébb teljesítményt nyújtanak a taksonyi gyepen, mint azt az ország bármely más pontján megszokhattuk. Így volt ez a hétvégén a Taksony-MTK bajnoki összecsapáson is. A mieinknek egy roppant fárasztó, mind fizikálisan, mind mentálisan kimerítő Everton elleni BL mérkőzést követően kellett pályára lépniük a tavalyi negyedik helyezett ellen, s már a mérkőzés előtt tudni lehetett, hogy roppant érdekes találkozóra van kilátás. Történt ugyanis, hogy az éjszakai, majd egész délelőtti esőzések által mocsárrá változó pályát, olyan minden mindegy alapon –sérülésveszély ide, vagy oda- játékra alkalmasnak találta Moldván István játékvezető. Érdekes ítélet volt, hiszen labda mind a kilencven perc alatt saját utat járt be, a játékosok szinte csak szerencsével tudták oda, és annak passzolni akinek akarták. Éppen a rendkívül vizes talajnak volt köszönhető Vágó Fanny tizenharmadik percben szerzett vezető gólja is, melynél a vizes talajon megcsúszó labda becsapta Kovács kapust , s a hazai kapuban kötött ki. Függetlenül a vezetéstől, ekkor is úgy gondoltuk, hogy ilyen talajon nem lehet és nem is érdemes játszani. A tizennyolcadik percben Szabó Boglárka szabadrúgásból kiegyenlített, a félidő hátralévő részét azonban ettől kezdve már a játékvezető uralta, aki teljesen sajátos felfogásban vezetve az amúgy sem egyszerű mérkőzést. A huszonkettedik percben a földön, illetve maradjunk tényszerűek hatalmas sárban fekvő Horváth Eszter kezeiből rúgta ki a labdát az ötösön belül a hazaiak támadója, megszerezve ezzel a vezetést a Taksonynak, természetesen az esetet csak a játékvezető, és asszisztense Pfeifer Renáta nem látta, holott egyikük néhány méterre, másikuk pedig pont vonalban helyezkedett. Újabb hiba volt a játékvezetőtől, hogy harmincötödik percben a gólhelyzetben kilépő Vágóval szemben szabálytalankodó Schatz Renátát nem küldte be azonnali pirossal az öltözőbe, majd ugyanezen játékos tizenhatoson belüli szabálytalanságát sem fújta le büntetőnek, holott jól láthatóan a szájához emelte a sípot. Költői kérdés ugyan, de vajon min gondolkodhatott abban a néhány századmásodpercben a spori?
Bővebben a cikkben...
|
 |
|